Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

DROGÉRIA

Rendezés:
Nézet:
Külső raktáron

Ajánlott alkalmazása – míg Ön álmodik a természet gyógyítja
 
Hosszan tartó problémák esetén javasoljuk éjszaka lefekvés előtt bekenni az adott területet. Szánjon rá naponta egyszer öt percet és felejtse el a forgolódásokkal teli éjszakákat.
 
Csak teljesen ép bőrfelület esetén javasolt használata, mivel magas hatóanyag-tartalmának köszönhetően akár kisebb hámsérülések esetén is erősen irritálja a sérült bőrfelületet. Egy kis adagot nyomjunk a kezünkre, és a kívánt felületbe masszírozzuk be addig, míg a krém fel nem szívódik. Ez kb. 1-2 perc.
 
Ellenjavallt: hámsérülés, valamint az összetevőkkel szembeni érzékenység esetén. Vigyázzunk, hogy szembe ne kerüljön, és 10 éves kor alatt ne használjuk. Gyermekek elől gondosan zárjuk el.
Első használat előtt ajánlott bőrpróba alkalmazása, ennek menete a következő: Kenjük be könyökhajlatunkat egy kis mennyiségű krémmel, majd várjunk egy órát, amennyiben nem tapasztalunk allergiás tüneteket - mint pl. kiütés, viszketés nyugodtan használhatjuk a terméket.
„Hogyan használjam napközben?”
 
Nagyobb megerőltetéssel járó mozgások előtt: csökkenthető a kisebb sérülések, húzódások kialakulásának esélye. Hatóanyagai fokozzák az izmok, izületek terhelhetőségét.

Munkavégzés után: csökken az izomláz kialakulásának kockázata. A túlerőltetésből kialakult izomfeszülések, fájdalmak csökkenthetők. Az illóolajok intenzív regenerálódást elősegítő hatásának köszönhetően az izmok gyorsabban megújulnak.
Magyar termék
A termék magyar feltalálók kutatása alapján jött létre, és Magyarországon is gyártjuk. Minden joggal a Natur Arkánum Kft. rendelkezik, amely egy 100%-ban hazai tulajdonú cég.
Az Arkánum – Sport Balzsam természetes összetevői: az illóolajok, a természet esszenciái
 
A balzsamot főleg természeten hatóanyagok, illóolajok alkotják. Ezen illóolajok mindegyike, irodalmi adatok alapján, egyenként is alkalmas különféle mozgásszervi problémák kezelésére. Az illóolajokat úgy válogatták, hogy hatásuk kiegészítse egymást, ezáltal egy speciálisan komplex megoldást nyújtson.

3.050 Ft
Külső raktáron

Általános információk a testgyertyáról
A testgyertya enyhe hő és vákuum hatásával valamint a gyógynövények gőzeinek segít­sé­gé­vel stimulálja a meridiánokon lévő aku­punk­tú­rás pon­to­kat és eny­hít­heti a tü­ne­te­ket. A test­gyer­tyával kezel­hető minden olyan energia­pont mely­hez hozzá tudunk férni. A gyertya hatását rövid megelőző masszí­rozással, enyhe nyo­mással fokozhatjuk.

Kiegészítő információk a testgyertyáról
Testgyertyáinkat kizárólag kézzel készülnek ter­mé­szetes alapanyagok, pamutvászon, méh­viasz, élelmiszeripari minőségű, ásványi eredetű viasz, steril géz, természetes színezékek (karotin, klorofill, tealevél, propolisz) és természetes illóolajok felhasználásával. A gyertyák kézi készítése és az ősi spirálforma használata tapasztalatok szerint növeli a gyertya kedvező bioenergetikai hatását

Illóolajok szerepe:

A gyógynövények illóolajaival átitatott fülgyertyák égése során felszabaduló gőzök, párák bőrfelülettel érintkezve vagy orron keresztül belélegezve fejtik ki hatásukat.
Az illóolajok a következő esetekben enyhíthetik a tüneteket:

Ánizs - emésztési zavarok, rossz közérzet
Borsmenta - nátha, allergia, fejfájás
Citromfű - stressz, migrén, frontérzékenység
Csalán - méregtelenítés, reuma
Eukaliptusz - légzési problémák, megfázás
Fahéj - keringési zavarok, depresszió, 
Geranium - depresszió, fülfájás
Kakukkfű - kimerültség, ideggyengeség
Kamilla - gyulladás, görcsök, megfázás
Levendula - fejfájás, depresszió, 
Muskotályzsálya - görcsök, emésztési zavarok
Rozmaring - izomfájdalmak, reuma, szédülés
Teafa - torokgyulladás, légúti problémák

Egyéb illóolajok és oldat specialitások:

Kristály - szorongás, depresszió
Propolisz - megfázás, gyulladások, asztma, legyengült immunrendszer, méregtelenítés

Milyen módon hat a testgyertya?
Az orvostudomány által is elismert gyógyászati módszerek, a hagyományos kínai orvoslás, az akupresszúra, az akupunktúra és a reflexológia is használja a meridiánok rendszerét. A meridiánok az emberi testben található energia vezetékek melyek az életenergiát, a chi-t szál­lít­ják. A fő meridiánok pontjainak (aku­presszú­rás/aku­punktúrás pontok) rend­szerét, helyét és hatását 2006-ban az ENSZ Egész­ségügyi Világ­szervezete, a WHO is elismerte. Ezek a pontok általában nyomásérzékenyek, sok receptort tartalmaznak, valamint légző­pon­tokként fokozott a széndioxid leadásuk. Ezen pontok stimulálásával az energiaáramlás befolyásolható, a tünetek enyhíthetők, ebben lehet segítségünkre a testgyertya.

Alkalmazás módja:
Kérjük használat előtt tanulmányozza a termékhez mellékelt tájékoztató hátoldalán található leírást! Használata egyedül, önmagunkon nem ajánlott!

Szokásos kezelési folyamat: 
az első héten minden nap, a második héten pedig minden második napon egy – egy gyertya elégetése a kezelendő pontokon. Nehezen elérhető helyen lévő vagy speciális problémát kezelő pontoknál kérje képzett természetgyógyász tanácsát

Kedves Érdeklődő!
Felhívjuk szíves figyelmét a következőkre. A testgyertya használata nem helyettesíti a szakszerű orvosi ellátást. A Naturhelix márkanevű testgyertyáink használatáról, alkalmazásuk módjáról szóló tájékoztatóink csak az eddigi tapasztalatok alapján kerültek összeállításra. A hivatalos egészségügyi eljárások szerinti dokumentumokkal, kutatásokkal alátámasztott eredményekről nem tudunk beszámolni. Kérjük, szíveskedjék figyelembe venni, hogy leírásaink nem tekinthetők a hivatalos egészségügyi eljárások szerinti szaktanácsadásnak.
Egészségének megőrzésével, esetleges betegségével kapcsolatosan kérdezze meg kezelőorvosát, szakorvosát, gyógyszerészét. 

2.844 Ft
Külső raktáron

A testgyertya enyhe hő és vákuum hatásával valamint a gyógynövények gőzeinek segíthet­sé­gé­vel stimulálja a meridiánokon lévő aku­punk­tú­rás pon­to­kat és eny­hít­heti a tü­ne­te­ket. A test­gyer­tyával kezel­hető minden olyan energia­pont mely­hez hozzá tudunk férni. A gyertya hatását rövid megelőző masszí­rozással, enyhe nyo­mással fokozhatjuk.

2.844 Ft
Külső raktáron

Használata segíthet megfázás, gyulladások, asztma, legyengült immunrendszer esetén. Védelmi és kényelmi szempontból a gyertyák alja speciális kialakítású, többrétegű gézlappal ellátott.

Minden csomaghoz védőkorong és részletes, fotókkal illusztrált használati útmutató mellékelve.

2.876 Ft
Külső raktáron

Általános információk a fülgyertyáról
A fülgyertya a népi gyógyászatban évezredek óta használatos eszköz, ismerték az ókori civilizációk, az aztékok, egyiptomiak, görögök, rómaiak, de találunk fülgyertya használattal kapcsolatos hagyományokat a többi kon­ti­nen­sen is. Az 1990-es években egy ma­gyar tudományos expedíció az ősmagyarokkal kapcsolatos kutatások során, Belső-Ázsiában, a magyarokkal rokon hanti népcsoportnál forgatott. A dokumentumfilm egy rövid részletében látható (ide kattintva meg­te­kint­heti) amint a hanti családfő maga készítette fülgyertya segítségével gyógyítja kislányát..

Illóolajok szerepe:

A gyógynövények illóolajaival átitatott fülgyertyák égése során felszabaduló gőzök, párák bőrfelülettel érintkezve vagy orron keresztül belélegezve fejtik ki hatásukat.
Az illóolajok a következő esetekben enyhíthetik a tüneteket:

Ánizs - emésztési zavarok, rossz közérzet
Borsmenta - nátha, allergia, fejfájás
Citromfű - stressz, migrén, frontérzékenység
Csalán - méregtelenítés, reuma
Eukaliptusz - légzési problémák, megfázás
Fahéj - keringési zavarok, depresszió, 
Geranium - depresszió, fülfájás
Kakukkfű - kimerültség, ideggyengeség
Kamilla - gyulladás, görcsök, megfázás
Levendula - fejfájás, depresszió, 
Muskotályzsálya - görcsök, emésztési zavarok
Rozmaring - izomfájdalmak, reuma, szédülés
Teafa - torokgyulladás, légúti problémák

Egyéb illóolajok és oldat specialitások:

Kristály - szorongás, depresszió
Propolisz - megfázás, gyulladások, asztma, legyengült immunrendszer, méregtelenítés

Milyen módon hat a fülgyertya?
A külső hallójáratba helyezett fülgyertya égése során enyhe hőhatás és vákuum keletkezik. A jótékony meleg javítja a keringést, az enyhe vákuum a betegség, külső traumák vagy fertőzések miatt rosszul átjárható fül- és arcüregekkel kapcsolatos panaszokon eny­hít­het, valamint a fülgyertya használat a fülzsír fellazításában is segít. Mindemellett a fülgyertya stimulálja a külső hallójáratban elhelyezkedő, más módon alig elérhető akupunktúrás pontokat. 
Természetgyógyászok és bioenergetikusok szerint a fülgyertyázás jótékony hatással van a test bioenergetikai rendszerére, segít az energiaegyensúly visszaállításában, meg­tar­tá­sá­ban. Fontos megemlíteni, hogy a fül­gyer­tyá­zás nyugtató, ellazító élménye hozzájárulhat a stresszes panaszok enyhítéséhez, a ki­kap­csolódáshoz, relaxációhoz.

További információk a Naturhelix fülgyertyáról:
A Naturhelix fülgyertyák üreges kúp alakú eszközök, melyek viaszkeverékbe mártott pamutvászonból készülnek. Fülgyertyáinkat kizárólag kézzel készítjük, illóolajokkal és propolisszal itatjuk át, természetes anyagokkal színezzük.

Gézfilter: 
A Naturhelix gyertyák alján található gézfilter kellemes érzést biztosít kezelés közben, mivel a bőr közvetlenül a puha gézzel érintkezik, nem a gyertya kemény végével. A többrétegű gézfilter a kényelem mellett maxi­mális biztonságot is nyújt, mivel tökéletesen megakadályozza az esetleges égéstermék bőrre hullását. 
Védőkorong: Minden Naturhelix fülgyertya csomagban található egy védőkorong, mely óvja a kezelő és a kezelt személy bőrét a túlzott hőtől, és az esetlegesen lehulló pernyétől.

Alkalmazás módja:
Kérjük, használat előtt szíveskedjék gondosan elolvasni a csomagban található, részletes, fotókkal illusztrált tájékoztatót! Tűzveszély elkerülése céljából kérjük, szíveskedjék az alapvető tűzvédelmi előírásokat betartani. Kérjük, egyedül, önmagán (segítség nélkül) ne használja a fülgyertyát!

Szokásos kezelési folyamat: 
A fülgyertya egyszeri kezelésként és kúraszerűen is alkalmazható. A kúraszerű kezelési folyamat a következő: az első héten minden nap, a második héten pedig minden második napon egy – egy fülgyertya elégetése mindkét fülben. Makacs probléma esetén hosszabb, több hétig tartó kúra is lehetséges. A kéthetes kúrák között minimum egy hét szünetet kell tartani. Ha a panaszok ezek után sem csökkennek, forduljon szakorvoshoz.

697 Ft
Külső raktáron

A Naturhelix termékek Magyarországon, lehetoség szerint hazai alapanyagokból, kézi munkával készülo természetes gyógyászati segédeszközök. Kiválóan alkalmazható megfázás, gyulladások, asztma, legyengült immunrendszer esetén.

689 Ft
Külső raktáron

Naturhelix fülgyertya rozmaring illóolajjal fülgyertya a népi gyógyászatban évezredek óta használatos eszköz, ismerték az ókori civilizációk, az aztékok, egyiptomiak, görögök, rómaiak, de találunk fülgyertya használattal kapcsolatos hagyományokat a többi kon­ti­nen­sen is.
A Naturhelix fülgyertya üreges kúp alakú eszköz, mely viaszkeverékbe mártott pamutvászon készül. Fülgyertyáinkat kizárólag kézzel készítjük, illóolajokkal és propolisszal itatjuk át, természetes anyagokkal színezzük.
A fülgyertya alkalmazás módja
Kérjük, használat előtt szíveskedjék gondosan elolvasni a csomagban található, részletes, fotókkal illusztrált tájékoztatót! Tűzveszély elkerülése céljából kérjük, szíveskedjék az alapvető tűzvédelmi előírásokat betartani. Kérjük, egyedül, önmagán (segítség nélkül) ne használja a fülgyertyát
Szokásos fülgyertya kezelési folyamat: A fülgyertya egyszeri kezelésként és kúraszerűen is alkalmazható.
A kúraszerű kezelési folyamat a következő: az első héten minden nap, a második héten pedig minden második napon egy – egy fülgyertya elégetése mindkét fülben. Makacs probléma esetén hosszabb, több hétig tartó kúra is lehetséges. A kéthetes fülgyertya kúrák között minimum egy hét szünetet kell tartani. Ha a panaszok ezek után sem csökkennek, forduljon szakorvoshoz.
Illóolajok szerepe
A gyógynövények illóolajaival átitatott fülgyertya égése során felszabaduló gőzök, párák bőrfelülettel érintkezve vagy orron keresztül belélegezve fejtik ki hatásukat.
Naturhelix fülgyertya rozmaring illóolajjal kiszerelés: 2db/csomag

697 Ft
Külső raktáron

Naturhelix kakukkfű fülgyertya
 
A kakukkfű illóolajjal átitatott Naturhelix fülgyertya használatát fülpanaszok, kimerültség, megfázás esetén ajánljuk. A Naturhelix fülgyertyák kizárólag kézzel készülnek, természetes illóolajok és színezőanyagok (klorofil, karotin) felhasználásával. A Naturhelix fülgyertyák kényelmes és biztonságos használatát a gézfilter és a védőkorong garantálja.
 
A fülgyertya a népi gyógyászatban évezredek óta használatos eszköz. A külső hallójáratba helyezett fülgyertya égése során enyhe hőhatás és vákuum keletkezik. A jótékony meleg javítja a keringést, az enyhe vákuum a betegség, fertőzések miatt rosszul átjárható fül-és arcüregekkel kapcsolatos panaszokon enyhíthet, valamint a fülgyertya használat a fülzsír fellazításában is segít. Mindemellett a fülgyertya stimulálja a külső hallójáratban elhelyezkedő, más módon alig elérhető akupunktúrás pontokat. A fülgyertyázás nyugtató, ellazító élménye hozzájárulhat a stresszes panaszok enyhítéséhez, a kikapcsolódáshoz, relaxációhoz.
 
A fülgyertya ajánlható általánosságban bárkinek aki
- sokat dolgozik a szabadban 
- poros környezetben tartózkodik 
- sokat repül, vízi sportokat űz 
- krónikus fülbetegségekben (fülzúgás, fokozott fülzsírtermelődés) szenved
- melléküreg-gyulladásban szenved
- allergiás
- náthás, megfázott
 
Használata nem helyettesíti a szakorvosi kezelést.
Alkalmazás módja:
Használata egyedül, önmagunkon nem ajánlott! Szokásos kezelési folyamat: az első héten minden nap, a második héten pedig minden második napon egy – egy gyertya elégetése a kezelendő felületen. Makacs probléma esetén hosszabb, több hétig tartó kúra is lehetséges. A kéthetes kúrák között minimum egy hét szünetet kell tartani. Ha a panaszok ezek után sem csökkennek, forduljon szakorvoshoz.
A fülgyertya használata nem ajánlott:
• 3 éves kor alatt,
• sérült vagy mű dobhártya esetén (ilyenkor a gyertyát a fülcimpa mögött vagy a fül előtt helyezzük el.)
Fülgyertyáink a következő természetes alapanyagokból készülnek: méhviasz, ásványi eredetű (élelmiszeripari minőségű) viasz, növényi (sárgarépa) eredetű karotin, pamutvászon (gyapot). Az illatosított fajtáknál természetes illóolajjal impregnáljuk a gyertyák belső felületét.
A gyertya alján több rétegű, steril gézből készült lapocska akadályozza meg az égéstermék esetleges kihullását a bőrre. A gézlapocskát a termék saját anyagából készített gyűrű szorítja a gyertyaaljára.
A csomagban részletes használati útmutatót talál!

2.844 Ft
Külső raktáron

A testgyertya enyhe hő és vákuum hatásával valamint a gyógynövények gőzeinek segíthet­sé­gé­vel stimulálja a meridiánokon lévő aku­punk­tú­rás pon­to­kat és eny­hít­heti a tü­ne­te­ket. A test­gyer­tyával kezel­hető minden olyan energia­pont mely­hez hozzá tudunk férni. A gyertya hatását rövid megelőző masszí­rozással, enyhe nyo­mással fokozhatjuk.

2.844 Ft
Külső raktáron

A BIO fülgyertya természetes színe és illata a kiváló minőségű bio alapanyagoknak kö­szön­hető. A kézi készítés, az ősi spi­rál­forma, a bio alapanyagok (minősített bio méhviasz, bio pamutvászon és bio géz, az illatosított változatoknál bio illóolaj) használata a ta­pasz­talatok szerint tovább növelheti a fülgyertya kedvező bio­ener­getikai hatásait

A kezelés hatásmechanizmusa: 
A gyertya 12-15 perc alatt ég el, ezalatt hőhatás keletkezik, mely átterjed a fülre, valamint a fül belsejére. Az égő láng alatt a hengerben vákuumhatás, és ezáltal a fülben vérbőség alakul ki, nő a véráramlás sebessége. A salakanyagok elszállítódnak, egy részük kijut a fülből, megindul a váladékfolyás. Az aromásított gyertyában lévő gyógynövénykivonat a hő hatására intenzív párolgásba kezd, és a hallójárat felületén kifejti hatását. FIGYELMEZTETÉS: Használata nem helyettesíti a szakorvosi kezelést! Gyermekeknél a tisztítás kizárólag felnőtt jelenlétében végezhető. Tilos! Perforált dobhártya esetén, illetve ha a páciens a gyertya anyagára, vagy a benne lévő hatóanyagra allergiás. Gyermekeknél 3 éves kor alatt nem ajánlott! Az illóolajok molekuláris szerkezetéből következik, hogy könnyen felszívódnak a bőrön és a nyálkahártyán keresztül, így gyorsan bekerülnek a véráramba. 
Mihelyt bejutnak a bőrbe, a bőrsejtek közti folyadékból behatolnak az érrendszerbe. A fülgyertya és testgyertya használata megkönnyíti az illatmolekulák eljutását a belső szervekhez és a nyirokrendszerbe, ahol azok a szervezet önvédelmi képességét támogatják. 
Serkentik a sejtképződést és az anyagcserét, elősegítik a sejtek természetes megújulását, enyhítik a gyulladások következményeitA fülgyertya használata közben hőhatás, és enyhe vákuum keletkezik, amely átterjed a fül belsejére. A fülgyertya meggyújtásakor a hatóanyagokban gazdag meleg füst először spirálvonalban lefelé halad, bejut a külső hallójáratba, és ott fellazítja a lerakódott fülzsírt, valamint elernyeszti a hallójárat falát. 
A meleg levegő azonban felfelé száll, ennek köszönhető a szívóhatás, ezáltal a fül belsejében vérbőség alakul ki, nő a véráramlás sebessége, segítve ezzel a salakanyagok eltávozását. A fülgyertya égése során a láng mozgása által kiváltott vibrációs hullámok olyan hatással bírnak, mint egy gyengéd dobhártyamasszázs, stimulálva ezzel a hallójárat mélyén elhelyezkedő, más módszerekkel nehezen elérhető fülakupunktúrás pontokat. Ez egy nagyon kellemes, meleg, intenzív, "felszabadító" érzést, és egy nyomáskiegyenlítést vált ki a fül-, homlok- és a melléküregek területén. Akik a fülgyerta kezelést kipróbálták, semmilyen kellemetlenségről nem panaszkodtak, és arról számoltak be, hogy hallásuk is élesebbé vált a fülgyertyázást követően.

2.614 Ft
Külső raktáron

A Napfény gyertya alkalmazási lehetőségei FÜLGYERTYA

Használata javasolt az alábbi esetekben
- a fül gyulladásos problémái
- fülzúgás
- nagyothallás
- fejfájás
- melléküregi gyulladások
- náthás panaszok
- segíti a fül tisztulását

2.614 Ft
Külső raktáron

Termékleírás

A testgyertya javasolt az alábbi esetekben:

Fejfájásnál,szem és homlokpanaszoknál: A homlok közepére vagy halántékra helyezve égessük a gyertyát.
A gyakran jelentkező fejfájás okának kiderítésére forduljon szakemberhez.
Gerincpanaszoknál: helyezze a gyertyát két csigolya közé vagy hátul a térdhajlat közepére.

Emésztési panaszoknál:  a köldök vagy a vastagbél elhelyezkedési vonala gyertyázandó.
Utóbbi esetében  egy gyertyát akár 3- 4 pont fölött megosztva is égethetünk.

Nőgyógyászati panaszoknál: a petefészek fölött vagy egy tenyérnyivel a köldök alatt, a méh fölött égethetünk gyertyát. Pl.: menzesz elmaradása görcsös fájdalom cisztatikus tünetek esetén. A hólyag tüneteket is tenyérnyi mérettel a köldök alatt gyertyázzuk. Mindenkinek a saját tenyérmérete a mérvadó.

2.585 Ft

TESTGYERTYA
Kezelési lehetőségek 
- általánosságban a fájdalmas terület fölött ( ha az nem ellenjavallt)
- fejfájásnál a homlok közepére, vagy a halántékra helyezve égessük a gyertyát. Ez az eljárás hatásos még szempanaszok és homloküreg gyulladás esetén is. A gyakran jelentkező fejfájás okának kiderítésére forduljon szakemberhez.
- gerincpanaszoknál helyezze a gyertyát két csigolya közé, vagy hátul a térdhajlat közepére, így a kezelés az egész gerincoszlopra hatással van.
- emésztési problémák a köldök, vagy a vastagbél elhelyezkedési vonala kezelendő. Utóbbi esetben egy gyertyát akár 3-4 pont fölött megosztva is égethetünk.
- nőgyógyászati bántalmaknál a petefészkek fölött, vagy egy tenyérnyivel a köldök alatt, a méh fölött égethetünk gyertyát. Pl menzesz elmaradása, görcsös fájdalom, cisztatikus problémák esetén. A hólyag panaszokat is tenyérnyi mérettel a köldök alatt kezeljük. Mindenkinek a saját tenyérmérete a mérvadó.
- légúti és tüdőproblémáknál a kulcscsont külső harmada alatt lévő mélyedésbe helyezzük a gyertyát.
- feszültségoldás a köldök és a szegycsont közötti távolság felénél a test középvonalában.
- reumatikus bántalmaknál a fájdalmas terület feletti rész kezelendő. 
A testgyertya alkalmazható továbbá a talp és tenyér reflexterületein, akupunktúrás pontokon, húzódások, izomcsomók oldására, valamint a sebgyógyulás elősegítésére a sérült terület közelébe ÉP TERÜLETRE helyezve. Törések esetén a regenerálódási folyamat is gyorsítható e módszerrel.